Kreatív Pillanatok – 4. rész

Kreativitás

Ebben a részben nem csak kreatív produktumokról lesz szó, hanem arról is, hogyan kell magunkat eladni. Ahogy egy magyar marketinges Tóth Csaba mondta: “nincs rossz termék, csak rossz marketing”. Fontos, hogy mindig a lehető legjobban és magabiztosan adjuk elő, azt amivel készültünk. Azért, hogy ehhez erőt szerezzen az ember, szüksége van motivációra, ami sajnos a magyaroknak nincs túl sok. Ezért ebben a bejegyzésben több motiváló videó is bekerült.

Először is rendkívül fontos, hogy életünk diverzitása miatt ne csak az informatikából merítsünk, hanem az élet minden szegletéből. Sokan azt hiszik, hogy minden területen külön receptek vannak a sikerre, holott csupán egy séma létezik a sikerhez, amit az élet minden területén felhasználhatunk ha jó az asszociációs készségünk.

Az emberek nagyszerűek, ha végig nézed a videót, láthatod, hogy a dolgok, amiket sokszor lehetetlennek és a határokon túlinak tartunk kitartással elérhetőek. Legyen szó mind fizikai, mind mentális dolgokról, a határok nem a világban vannak, hanem bennünk. Kissé persze magas reptű gondolat, de ha végig gondoljuk, egyáltalán nem újszerű és főként nem butaság.

Az Axis of Awesome felismert egy sémát, amire bármilyen POP sláger szövegét rá tudják húzni problémamentesen. (Hozzáteszem e 4 Chords c. számról még a magyar médiában is beszéltek.) Az igazság azonban az, hogy a számban azért nem minden szöveget adnak elő úgy ahogyan az eredetileg van. Ha arról van szó, hogyan kell jó marketinget csinálni, az Axis of Awesome telibe trafált ezzel a számmal, hiszen népszerű dolgokat gyúr egybe, elég remekül.

Míg az Axis of Awesome port akart kavarni a neve alatt, a Rexona inkább feje tetejére állította a világot és egy olyan reklámot alkotott ami teljesen abszurd. Érdekes olyan világot látni amiben az emberek rezzenéstelen, természetes arckifejezéssel tesznek olyan dolgokat amiket legmerészebb álmainkban gondolnánk. Ez egy kiváló példa, hogy hogyan is kell elszakadni a hétköznapi normáktól és átlépni egy absztrakt világba.

Futottál mér szembe vala problémával? Biztos vagyok benne, hogy igen! Abban viszont már nem, hogy mindet megoldottad. Vannak problémák, amiket azonban tényleg egyszerűbb megkerülni. A nagyvárosi forgatagban sokszor eltöprengek, hogy nem lehetne-e gyorsabb a BKV, miért kell kerülőkkel közlekednem, aluljárókban orosz ruletteznem, hogy a jó feljárón jöjjek ki. Egyszerűbb lenne átsuhanni a városon a célomig, vagy bemerészkedni az ismeretlenbe és új, egyszerűbb, jobb útvonalakat keresni; elszakadni a szokásoktól.

Bro rádió

Nemrég megjelent egy kiadvány, ami a BRO rádiót hivatott népszerűsíteni, Bőr főszereplésével. Őszintén szólva első ránézésre elállt a szavam, hihetetlenül profi tipográfiáról tett tanúbizonyságot. A képek, az újság matériája, a színvilág olyan harmóniát teremtett meg ami ténylegesen egy nemzetközi színvonal. Úgy gondolom mindenki számára példaértékűnek kell lennie ennek alapos megfontoltságból elkövetett műnek. (Részletek és deisgnal kapcsolatos cikkek a DesignPirates oldalán.)

Premium Pixels

A Creattica oldalon mindig érdemes szemezgetni, mert rendkívül sok remek design és 5let található rajta.  A minap szemezgetés közben akadtam rá erre a remek dizájnra. Egyébként hétköznapi felhasználásra mindössze 35$-ért meg is vásárolhatjuk, bár azt kell mondjam, ügyesebbek a reprodukálásával is gyorsan megbírkóznak. Ami biztos, hogy remek ihletforrás.

3D text tipo

A BRO rádió kapcsán volt már szó a tipográfiáról, de ezt a 3D-s tipográfiát nem hagyhatom a levegőben lógva, hiszen tényleg remek. Egy HTML5-ös oldal logójának remekül beillő betűtípus, jól megválasztott színekkel és háttérrel. Ami a 4$-os árat könnyedén átugorhatjuk ha magunk keresünk hasonló minőségű ingyenes betűtípust.

Időjárás ikonok

Ez az időjárással kapcsolatos ikoncsomag azért ragadta meg a fantáziám mert egy minimalista felfogásban, vastag vonalakkal olyan szép és letisztult készletet sikerült összehozniuk, ami bátran fel lehet használni HTML5-ös környezetben. Ráadásul vektor grafika létére szabadon méretezhető, kis ügyeskedéssel akár SVG formátumba alakítható.

Még az utolsó videó előtt pedig következzen néhány rendbontó, szabályokat nem ismerő koncepció kommentár nélkül:

Absztrakt könyvespolc

Furcsa Lámpa

Hajgyűjtő lefolyó

Cipő polc

Sokan azt mondják: nézz meg egy gyereket, hogyan viselkedek, mitől lesz boldog, mennyire vágyik arra hogy megismerje a világot. A legtöbb motivációt és ötletet a gyerekek adják, képesek egyszerűen látni a világot, minden apróságnak örülni. Biztosan sokan ismerik a “Hogy raksz be egy zsiráfot a hűtőbe? című viccet, ami a legjobb példa arra, hogy mi, felnőttek mennyire hajlamosak vagyunk túlbonyolítani a dolgokat.

Koller József írása –

Közel tíz éve foglalkozom informatikával, azon belül főként a webfejlesztéssel. Nem vagyok designer, de ettől teljesen függetlenül rajongok a szépen megtervezett grafikákért. Munkám első sorban a háttérben zajlik, ugyanis "kódolással" foglalkozom.

  • Ha tetszett a cikk, osztd meg!